Pészachi melegétel-rendelés

nem csak széderestére

Bevásárlólista

Széder estére

Smure macesz

Zsilip zsinagóga

A Pészách
ünnepe

Pészách, egyike a Tórában lefektetett három zarándokünnepnek, melynek során az egyiptomi kivonulás csodás történetére emlékezünk. Az ünnep Izraelben hét, a diaszpórában nyolc napos, Izraelben az első és utolsó, a diaszpórában, így Magyarországon is az első kettő és az utolsó két nap ünnepi munkavégzési tilalommal járó napok. A közbülső napokat félünnepnek hívjuk, ilyenkor a félünnepi szokások vannak érvényben.

A 2020-as éven Pészách április 8-án, este 19:04-kor köszönt be, és április 16-án este 20:15-kor ér véget.

További olvasnivaló

Az egyiptomi kivonulás története dióhéjban

Miután a zsidó nép majd két évszázadon keresztül rabszolgaságban szenvedett a Fáraók elnyomása alatt, Isten Mózest küldte a zsidó nép megmentésére, aki testvérével, Áronnal a Fáraó elé állt, követelve, hogy engedje szabadon a népet. Miután a Fáraó ellenállt a kérésnek, Isten kilenc csapással sújtotta Egyiptomot, minden csapás után lehetőséget biztosítva a Fáraónak, hogy meggondolja magát. Miután azonban a Fáraó ellenállt, a csapások lassan térdre kényszerítették Egyiptomot. A héber naptár szerinti Niszán hónap 15-nek éjjelén, a teremtés 2448. évében (i.e. 1313-ban), Isten egy végső, tizedik csapást mért Egyiptomra, és meghalt minden egyiptomi elsőszülött. A Fáraó ekkor megtört és elengedte a zsidó népet, akik annyira sietve menekültek, hogy az útra készített kenyérnek sem volt ideje megkelni.

Pészáchi törvények
A pészáchi áldozat, macesz és keserűfű

Régen, mikor még állt a jeruzsálemi Szentély, minden zsidónak kötelessége volt pészáchi áldozatot bemutatni, az áldozati bárányokat egy-egy család fogyasztotta el Pészách estéjén. Ehhez kovásztalan kenyeret, azaz maceszt, illetve keserűfűvet fogyasztottak. A macesz az egyiptomi kivonulásban keletlen kenyérre, a keserűfű pedig a zsidók keserű sorsára emlékeztetett. Ma, mikor már nem áll a Szentély és az áldozathozatal is megszűnt, csak a kovásztalan kenyeret, a maceszt és a keserűfűvet fogyasztjuk Pészách este.

Kovászos tilalma

Pészách nyolc napja alatt tilos bármi kovászost fogyasztani, ezen felül kovászos nem lehet megtalálható és nem maradhat birtokunkban. Ezért Pészách előtt gondosan kitakarítjuk otthonunk minden helységét, ahova az év során élelmiszer kerülhetett, konyhánkat pedig Pészáchra alkalmassá tesszük, azaz az edényeinket és konyhai eszközeinket pészáchira váltjuk, avagy kikóseroljuk, hogy minden kovásztól megszabadítsuk.

Mi számít kovászosnak?

Kovászosnak számít minden, mely a Tórában említett ötféle gabonát tartalmazza (búza, árpa, rozs, zab és tönköly) és nem pészáchi módon került elkészítésre. Így kovászos nemcsak a száraztészta és a liszt, de a sör, a whisky és a vodka is.

A kovászos eladása

Azokat a kovászt tartalmazó élelmiszereket, melyeket nem akarunk kidobni vagy megsemmisíteni Pészách előtt, kötelesek vagyunk külön szekrénybe vagy helyiségbe jól elkülönítve elzárni, majd az ünnep idejére egy nem-zsidó embernek eladni. Ebben a Rabbinátus van segítségünkre, a kitöltött nyomtatványon fel kell tüntetni nevünket és címünket a rabbi pedig eladja a kovászosunkat Pészách idejére. Fontos, hogy a kovászos bár a mi lakásunkban marad, az hivatalosan mégsem a mi tulajdonunk, ezért ügyeljünk arra, hogy a termékek jól elkülönítve és elzárva legyenek.

Kovászos eladási szerződés

A kovászos keresése és elégetése

Miután otthonunkat és minden más ingatlanunkat, illetve autónkat kitisztítottuk a kovászostól, az ünnep előtti nap estéjén jelképesen elrejtünk otthonunkban 10 darab, gondosan becsomagolt kenyérdarabkát, melyet gyertyafénynél, az est beálltával megkeresünk. Másnap reggel, az ünnep előtti napon ezt és más olyan kovászost, melytől meg kívánunk szabadulni, tűzben elégetjük.

Előkészületek

Macesz

Pészách idején maceszt fogyasztunk. Ezt a speciális kovásztalan kenyeret úgy készítik, hogy a benne lévő liszt és víz maximálisan 18 percet érintkezik egymással, sütés előtt.

További olvasnivaló

 

Széder este

Letölthető magyar fonetikus Hágádá PDF formátumban.

Pészách első estéjét (és a diaszpórában másodikat is) különleges vacsorával ünnepeljük. Ilyenkor hosszasan beszélünk az egyiptomi kivonulás történetéről és felelevenítjük az akkor történt csodákat. Ebben az elbeszélésben a pészáchi Haggada van segítségünkre. Az este során számos jelképes ételt fogyasztunk, így macesz mellett eszünk keserűfűvet (római saláta és/vagy torma), chároszetet (alma, körte, dió és vörösbor elegyéből készült finomság) és például főtt tojást (a Szentély elpusztulása okán érzett gyászunk jeléül) is.

Az este során négy pohár bort fogyasztunk emlékeztetve arra, hogy a Tóra négy kifejezést használ a zsidó nép Egyiptomból való megmentésére. Mivel Pészách a rabszolgaságból való megszabadulás ünnepe, széder estén evés közben kissé baloldalra dőlünk, hiszen ezen az estén királyokhoz, nem pedig szolgákhoz vagyunk hasonlatosak.

A Széder

Az ünnepi Hágádá

A széder tál kellékei

Dallamok

10 hagyományos étel

Szokások

Széder este bemutatása

Pészáchi konyha

Pészáchi élelmiszerek nagy választékban
a Kóser Piacon
Cím:
1074 Budapest, Dohány utca 36.
Ügyfélszolgálat:
[email protected]
Telefon:
06-1-615-9606

Pészách ünnepének üzenete

Az egyiptomi kivonulás a Tórán, illetve a zsidó vallásgyakorlatom átívelő motívum, melynek jelentősége nem hangsúlyozható eléggé. Ekkor vált ugyanis Izrael családja néppé, ekkor kötött a zsidó nép felbonthatatlan szövetséget Istennel és a kivonulást követő ötvenedik napon jelent meg az egész nép előtt Isten és adta át a Tórát, az élet könyvét.

A Rebbe üzenete

Kovászos fogyasztás utolsó ideje:

április 8. 10:31

Kovászos elégetésének ideje:

április 8. 11:38

Gyertyagyújtás az első este:

április 8. 19:05

Gyertyagyújtás (már égő lángról) a második este:

20:13 után

Pénteki gyertyagyújtás ideje (az ünnep miatt már égő lángról):

április 10. 19:08

Szombat kimenetele:

április 11. 20:16

Második ünnepnapok kezdete, gyertyagyújtás:

április 14. 19:14

Gyertyagyújtás a nyolcadik nap előestéjén (már égő lángról):

április 15. 20:23 után

Az ünnep vége:

április 16. 20:24